Túraajánlatok

Ezen a vidéken a geológiai értékek kedvelői igazi csemegét találhatnak.
Itt keresztezik egymást a kék-zöld-piros túra útvonalai. A  túra útvonalakon csodálatos környezetben el lehet jutni Telkibánya, Kéked, Háromhuta, Füzér, Hollóháza településekre.
 
 
Regéc nagy vonzereje a Regéci vár, mely építésének pontos évét nem ismerjük, de a történelmi leírásokból kitűnik, hogy az 1285. évi tatárjárás idején már állt. A vár tulajdonosai gyakran váltogatták egymást, míg végül I. Rákóczi Ferencnek sikerült megszereznie. Az 1676-ban született II. Rákóczi Ferenc is itt töltötte gyermekéveit édesanyjával, Zrínyi Ilonával.
 
Megtalálhatók itt a csodálatos tölgyes-, gyertyános-, bükkös erdők is. A tavasz első hírnöke, a hóvirág után sorra nyílik a galambvirág, a bogláros és erdei szellőrózsa. Ezek mellett számos színes virág tarkítja a mezőket. Nem szabad megfeledkeznünk a gombákról sem, hiszen a Zempléni hegységben nagyon sok és igen finom gomba található.